2. F E J E Z E T

Köszönöm szépen a feliratkozókat és azt az egy kommentet:)
Remélem ez a rész is elnyeri tetszéseteket, annak ellenére, hogy rövid.
xoxo.

A reggeli napsugár sárga fénye beragyogta az egész szobát. Swo ledobta magáról a fehér paplant és nyöszörögve nyújtózkodott ki. Ülő helyzetbe küzdötte magát, majd ereiben még a vér is megfagyott, mikor meglátta a szoba szemközti falán lévő ablakot. Az üvegen egy véres kéz lenyomat éktelenkedett, körülötte még több vércseppel. Nem. Nem nézem meg... De, de megnézem, gondolta, s fölállt, majd pizsamájában elindult ki az udvarra, majd lekanyarodott a ház sarkán.

Ott volt Ő. A fiú. Michael. Akit előző nap látott, ott feküdt vérbe fagyva, de nem holtan, bár már közel járt a halálhoz. Segélykérően pillantott rá, miközben kezét a gyomrára szorította.

  -  Mégis mi történt?  -  sietett oda a lány, s felsegíteni próbálta a fiút a földről, aki nyöszörögve a vállára dőlt és hagyta, hogy bevezessék a meleg lakásba.

Ruhája tépett volt, arcán alvadt vér volt.

  -  Hómedvék.  -  mondta, miközben a fájdalomtól összerándult a teste. Pedig erre nem elterjedt, gondolta Swo, majd sebes léptekkel a konyhában lévő szekrényekben kutakodott, gyógynövények után. De fogalma sem volt, mi lehet jó ilyesfajta sérülésre.

  -  Megharaptak?  -  kérdezte a kanapén fekvő fiút.

  -  Igen.  -  lihegte.

Swo lekapta a polcról a: 'Medvegyökér' címkéjű átlátszó üvegcsét, benne valami zöld fűszerhez hasonlító növénnyel.

A fiúhoz sietett aki már - már alig lélegzett, s teste kihűlt. Levette Michael kezét a sebről, és beleszórta a zöldségféleséget. A fiú teste pedig újból összerezzent. 

  -  Meg ne halj nekem.  -  suttogta Swo.

A fiú, mintha elmosolyodott volna, majd behunyta a szemeit.

  -  Ugye nem haltál meg?  -  rémült meg a lány, s fejét a fiú mellkasára helyezte, hogy halhassa szívverését. Még életben volt, csak a fájdalomtól elájult.

Pár órával később, Swoanna még mindig a földön ült a kanapé mellett, ahol a fiú feküdt. Olyan volt, mintha védelmezni akarta volna. Mikor pedig megunta a várakozást felöltözött, fogat mosott, reggelizett, majd ismét visszaült a fiúhoz.

Miközben telefonját nyomkodta, Michael felébredt, s hajával kezdett játszadozni. Milyen szép is lehetne volna, ha mindkettőjükben fellángolna a szerelem, csókot váltanának és boldogan élnének míg meg nem halnak. De nem. Ez itt az élet. És hát... Az nem ilyen.

  -  Kérlek ne.  -  néztem rá.

  -  Agresszív vagy.

  -  Te meg még mindig nem mondtad el, hogy kerültél  ide.  -  kontrázta a lány.

  -  Mert elájultam.  -  tárta szét a karját a fiú  -  Különben is. Ha én nem lennék valószínűleg halott lennél.

Swo kérdő tekintettel meredt a fiúra aki belekezdett a történetbe.

  -  Követtem a medve nyomait és ide vezettek, majd beakartam nézni az ablakon ki van bent. Aztán egyszer csak előugrott és rám vetette magát, de csak megharapott nem ölt meg.  -  magyarázta Michael.

  -  Tudod, hogy szólnak a legendák?

  -  Ne kezd már te is. Azok csak legendák.  -  rendezte le a fiú.
Swo csendben bámult a fiú arcába, gyönyörű zöld szemei kötötték le figyelmét.
  -  Most menj. Holnap suli és még nem tanultam.  -  közölte a lány, mindig is minta diák volt, persze nem túl népszerű.

A fiú tátott szájjal nézett rá. Szemmel láthatóan nem rajongott az iskola gondolatárért, sem pedig a tanulásért, ellenben Swoval. Annak ellenére, hogy rengeteg piszkálásnak van kitéve tudja, hogy építeni kell a jövőjét, ha valaha el akarja hagyni ezt a várost. Így pozitívan próbál hozzáállni a tanuláshoz, bár ez nem mindig sikerül.
  -  Ünneprontó vagy, remélem tudod.  -  tápászkodott föl a fiú  -  És csak, hogy tud... Bár még sosem láttál együtt van kémiánk.  -  mosolygott gúnyosan.
Swoannanak akkor hirtelen beugrott a fiú arca. Mr. Georgia óráján Ő ül a hátsó padsor, közepe táján.
A helyzet igen kínos volt, hiszen a lány eddig úgy kezelte Őt, mint egy sosem látott idegent.
Michael leporolta ruháját, s az ajtó felé vette az irányt, majd kilépett rajta, s maga után jól bevágta.
Swoanna még dadogott egy sajnálom félét, de azt a makacs természetű, Michael már nem halhatta.

***

Egy alapos fogmosás, reggeli és torna után Swo felkapta magára fekete, arany szegecsekkel díszített kabátját és elindult kocsijához. Mikor kiért hatalmas meglepetés érte.

A hó teljes mértékben elolvadt, a madarak csiripeltek, a hőmérséklet olyan 20 - 25 °C körül lehetett. Ez pedig január közepén lehetetlennek bizonyult.

Az Őrzők csak Februárra olvasztják el a havat. Valami nagy zűrnek kell lennie., gondolta Swoanna.

Igaza is volt. Először a Hómedvék, most meg ez. Valami nem stimmel.

Beérve az iskola rézből készített ajtaján, Swo rögtön kiszúrta, hogy minden diák nyáriasan van felöltözködve. Shortban és ujjatlanban a divatos lányok, halásznadrágban és fekete, a suli logójával díszített ingben a focista fiúk lézengtek a márvány padlóval borított aulában. Ellenben Swoanna, hosszú, sötét farmer nadrágot és fekete pulóvert viselt.

 Kínosan sietett - szinte futott - föl a terembe, ahol az ajtóban össze futott, a kifelé igyekvő Michael-el.

1. F E J E Z E T

Üdvözlök minden leendő olvasót újdonsült blogomon. Remélem ez is úgy elnyeri, majd a tetszéseteket, mint a Varjak Városa:)

Vajon mekkora a határ a normális és a természetfeletti között? Meglepődnél milyen kicsi. Csupán egy kapu, az erdő mélyén, melyen ha átlépsz az életed örökre megváltozik. Ha az Őrzők úgy ítélik meghalsz, de ha látnak benned valamit életben hagynak valamit. Elég egy apró szikra s megmenekülhetsz.
Pár éve ez történt Swoannaval is. Mit sem sejtő kislányként futkározott egy, fura kis manót kergetve, aki beugrott egy gödörbe, Swo pedig utána.
A kislányt a Sárkányok, azaz az Őrzők elé kísérték. Ők pedig már akkor látták lángoló lelkét, s elméjét melyben háború dúlt. Azóta már 5 év telt el. A kislányból fiatal felnőtt lett. De nagy ára volt az életben maradásának.
Minden ember társa hátat fordított neki, barátai lassanként eltűntek, szülei meghaltak, szerelmének  nyoma veszett, Ő pedig depresszióba esett. Így hát nem is csoda, hogy a természetfeletti világba menekült, ahol az emberek és a különleges teremtmények békében élnek egymással.
Sajnos ott sem talált senkit, ki sötét óráiban mellette állna, talán nem erre a földre szánták. Talán a sors ellene dolgozik. Rengetegszer fontolgatta, hogy véget vet életének, de valami belülről azt súgta ,,várj még".
Ő pedig várt. És nem hiába.

Egy hideg decemberi napon, éppen az erdőben sétálgatott. Lábai alatt ropogott a hó, pár szarvas élelmet keresve az orrával túrta a havat, a fák csupasz ágain didergő madarak ücsörögtek, várva, hogy kisüssön a nap, s a hó elolvadjon. A havas bokrok tövében pedig apró, szőrös, tengerimalacféle lények munkálkodtak, ők voltak a Javak, az évszakok irányítói. Kicsik, de annál nagyobb a jelentőségük. Az Őrzők legfontosabb teremtényei.

Éppen egy gallyat lépett volna át, de másik lábával elbotlott egy kőben mely a hó alól aligha látszott ki. Tenyerével védte az arcát ahogyan a földre esett, s bár csak egy pillanatig hevert a földön ruhája azon nyomban átázott. Miközben eltűrte hosszú, sötét szőke haját az arcából a kőt sértegette, illetlen szavakkal, de aztán valami zaj hallatszott egy fa tetejéről. A lány megrémülve, óvatosan fölemelte a fejét, hogy lássa a zaj forrását.
Megdöbbenve tapasztalta, hogy egy barna hajú, kerek arcú, fehér bőrű fiú ül a tölgy egyik vastag ágán. Laza, kötött fekete pulóvert viselt, egy fekete farmerral.
Swoanna kérdően jobbra döntötte a fejét.
  -  Helló.  -  köszönt a fiú lazán.
  -  Szia.  -  motyogta a lány.  -  Megkérdezhetem mit csinálsz egy fa tetején?
  -  Elmenekülök a világ elől.  -  vonta meg a vállát   -  Amúgy Michael, vagyok.
Swo már megértette a fiút. Hiszen Ő is azért sétálgatott egyedül, hogy távol legyen a külvilág elutasító zajától, hogy nyugalomra lelhessen.
  -  Swoanna.  -  próbált mosolyogni a lány, de fehér fogai megvillantásával inkább vicsorgásnak tűnt arckifejezése. Oly' régen mosolygott, hogy már szinte azt sem tudta, hogy kell. De sosem adta föl a reményt, hogy egyszer majd újra nevet, de ne csinosítgassuk a sztorit. Az élete nem volt a legjobb, sőt kifejezetten szarnak mondhatjuk.

Mikor éppen tovább indult volna valami neki csapódott az oldalának, minek következtében feldőlt, s újból a földre zuhant. Valami nagy és fehér, de nem látta tisztán, viszont a szaga megmaradt. Büdös, trágyaszagú lény volt.
Az ágon üldögélő Michael leugrott a fáról, s a lány mellé térdelt.
  -  Jól vagy?  -  kérdezte.
  -  Megfagyok.  -  felelte dideregve  -  Mi a fene volt ez?
  -  Hómedve.  -  felelte egyszerűen, Swo hallott azelőtt legendákat a Hómedvékről, de nem gondolta, hogy egyszer találkozik majd eggyel, ráadásul ilyen közelről.
A legendák valahogy úgy szóltak: ,,Kit egyszer megharap sosem lesz ugyanaz, így vigyázz a télen. Ne kerülj a közelükbe, ne akarj Kárhozottá válni"  vagy valami hasonló.
  -  Haza kísérjelek?  -  kérdezte a fiú.
  -  Dehogyis!  -  pattant föl a lány.
Mikor utoljára haza akarták kísérni 14 éves volt, s majdnem az életébe került, de megszökött. Igaz nagy árat fizetett, de legalább túlélte. Azóta valahogy retteg minden egyes férfitól, ami nem is csoda. Sebhelyei örökre emlékeztetni fogják, hogy soha, de soha ne bízzon senkiben.
  -  Jól van.  -  tartotta föl a tenyerét, Michael bocsánat kérően.

Swoanna szinte futva hagyta el az erdőt, mikor pedig beért a szűk kis utcába ahol lakott, már tényleg futott.
A teste kihűlt, szája már lila volt a hidegtől, ereje is kezdte elhagyni, szinte már összeesett.
Hátával nekidőlt a meleg radiátornak, s leült a földre.
Ahogy a sötét lila falakat bámulta, rájött, hogy a hang 'mi azt súgta ,,várj még" most azt suttogja: ,,cselekedned kell".