1. F E J E Z E T

Üdvözlök minden leendő olvasót újdonsült blogomon. Remélem ez is úgy elnyeri, majd a tetszéseteket, mint a Varjak Városa:)

Vajon mekkora a határ a normális és a természetfeletti között? Meglepődnél milyen kicsi. Csupán egy kapu, az erdő mélyén, melyen ha átlépsz az életed örökre megváltozik. Ha az Őrzők úgy ítélik meghalsz, de ha látnak benned valamit életben hagynak valamit. Elég egy apró szikra s megmenekülhetsz.
Pár éve ez történt Swoannaval is. Mit sem sejtő kislányként futkározott egy, fura kis manót kergetve, aki beugrott egy gödörbe, Swo pedig utána.
A kislányt a Sárkányok, azaz az Őrzők elé kísérték. Ők pedig már akkor látták lángoló lelkét, s elméjét melyben háború dúlt. Azóta már 5 év telt el. A kislányból fiatal felnőtt lett. De nagy ára volt az életben maradásának.
Minden ember társa hátat fordított neki, barátai lassanként eltűntek, szülei meghaltak, szerelmének  nyoma veszett, Ő pedig depresszióba esett. Így hát nem is csoda, hogy a természetfeletti világba menekült, ahol az emberek és a különleges teremtmények békében élnek egymással.
Sajnos ott sem talált senkit, ki sötét óráiban mellette állna, talán nem erre a földre szánták. Talán a sors ellene dolgozik. Rengetegszer fontolgatta, hogy véget vet életének, de valami belülről azt súgta ,,várj még".
Ő pedig várt. És nem hiába.

Egy hideg decemberi napon, éppen az erdőben sétálgatott. Lábai alatt ropogott a hó, pár szarvas élelmet keresve az orrával túrta a havat, a fák csupasz ágain didergő madarak ücsörögtek, várva, hogy kisüssön a nap, s a hó elolvadjon. A havas bokrok tövében pedig apró, szőrös, tengerimalacféle lények munkálkodtak, ők voltak a Javak, az évszakok irányítói. Kicsik, de annál nagyobb a jelentőségük. Az Őrzők legfontosabb teremtényei.

Éppen egy gallyat lépett volna át, de másik lábával elbotlott egy kőben mely a hó alól aligha látszott ki. Tenyerével védte az arcát ahogyan a földre esett, s bár csak egy pillanatig hevert a földön ruhája azon nyomban átázott. Miközben eltűrte hosszú, sötét szőke haját az arcából a kőt sértegette, illetlen szavakkal, de aztán valami zaj hallatszott egy fa tetejéről. A lány megrémülve, óvatosan fölemelte a fejét, hogy lássa a zaj forrását.
Megdöbbenve tapasztalta, hogy egy barna hajú, kerek arcú, fehér bőrű fiú ül a tölgy egyik vastag ágán. Laza, kötött fekete pulóvert viselt, egy fekete farmerral.
Swoanna kérdően jobbra döntötte a fejét.
  -  Helló.  -  köszönt a fiú lazán.
  -  Szia.  -  motyogta a lány.  -  Megkérdezhetem mit csinálsz egy fa tetején?
  -  Elmenekülök a világ elől.  -  vonta meg a vállát   -  Amúgy Michael, vagyok.
Swo már megértette a fiút. Hiszen Ő is azért sétálgatott egyedül, hogy távol legyen a külvilág elutasító zajától, hogy nyugalomra lelhessen.
  -  Swoanna.  -  próbált mosolyogni a lány, de fehér fogai megvillantásával inkább vicsorgásnak tűnt arckifejezése. Oly' régen mosolygott, hogy már szinte azt sem tudta, hogy kell. De sosem adta föl a reményt, hogy egyszer majd újra nevet, de ne csinosítgassuk a sztorit. Az élete nem volt a legjobb, sőt kifejezetten szarnak mondhatjuk.

Mikor éppen tovább indult volna valami neki csapódott az oldalának, minek következtében feldőlt, s újból a földre zuhant. Valami nagy és fehér, de nem látta tisztán, viszont a szaga megmaradt. Büdös, trágyaszagú lény volt.
Az ágon üldögélő Michael leugrott a fáról, s a lány mellé térdelt.
  -  Jól vagy?  -  kérdezte.
  -  Megfagyok.  -  felelte dideregve  -  Mi a fene volt ez?
  -  Hómedve.  -  felelte egyszerűen, Swo hallott azelőtt legendákat a Hómedvékről, de nem gondolta, hogy egyszer találkozik majd eggyel, ráadásul ilyen közelről.
A legendák valahogy úgy szóltak: ,,Kit egyszer megharap sosem lesz ugyanaz, így vigyázz a télen. Ne kerülj a közelükbe, ne akarj Kárhozottá válni"  vagy valami hasonló.
  -  Haza kísérjelek?  -  kérdezte a fiú.
  -  Dehogyis!  -  pattant föl a lány.
Mikor utoljára haza akarták kísérni 14 éves volt, s majdnem az életébe került, de megszökött. Igaz nagy árat fizetett, de legalább túlélte. Azóta valahogy retteg minden egyes férfitól, ami nem is csoda. Sebhelyei örökre emlékeztetni fogják, hogy soha, de soha ne bízzon senkiben.
  -  Jól van.  -  tartotta föl a tenyerét, Michael bocsánat kérően.

Swoanna szinte futva hagyta el az erdőt, mikor pedig beért a szűk kis utcába ahol lakott, már tényleg futott.
A teste kihűlt, szája már lila volt a hidegtől, ereje is kezdte elhagyni, szinte már összeesett.
Hátával nekidőlt a meleg radiátornak, s leült a földre.
Ahogy a sötét lila falakat bámulta, rájött, hogy a hang 'mi azt súgta ,,várj még" most azt suttogja: ,,cselekedned kell".